Influenza – Valóban jobb félni mint megijedni?

Lassan az egész ország a média nyomása alá kerül / már aki nézi azt és engedi hogy médiumként kezelje őt / és valahogy mindenki állásfoglalásra kényszerül, hogy beoltsa-e magát vagy sem?!
Mindenki keresi a támpontokat, szeretné ha más döntene helyette vagy legalábbis valaki megmondaná mi az igazság? Mert ugyebár talán ilyen nagy visszhangja, talán még egyetlen influenza járványnak sem volt és ekkora nagy ellenállást sem fejtettek ki még talán egy oltással szemben!

Az emberek nagy többsége mint valami médium úgy viseltetik a médiák hatására / talán nem véletlen a szótő hasonlóssága / és úgy gondolja, hogy amit sokszor ismételnek el az csak igaz lehet!
Ebben a félelmeket gerjesztő és azokat meglovagoló légkörben ember legyen a talpán aki helyesen tud dönteni!
Míg az oltás támogatóinak kommunikációja a másik oldal érveinek a puszta tagadásából áll azokat csupán tévhiteknek nevezve , addig a másik oldal szintén orvosokat felvonultató eléggé kemény, karakterisztikus és tényszerű félelmei sokak által megalapozottnak látszanak!

Felsorolhatnám az összes felmerülő vádat, kételyt, hamis és jogos félelmeket , sőt az összeesküvés elméletet, amelyeket az oltások ellenzői hoznak fel de úgy gondolom, hogy ezeket most mellőzném , hisz mindenki rátalálhat a neten ezekre. Nem könnyű állást foglalni, hisz senki se tudja bizonyítani hogy kik törekednek népirtásra akik állítólag az oltás által akarnak tömegjárványokat előidézni, vagy azok akik azt akarják hogy az emberek ne oltsák be magukat s így ha tényleg járvány lesz akkor attól legyenek tömeges halálozások. De az is lehet , hogy vaklárma az egész s mindkét fél csak a maga igaza érdekében emleget pandémiát, világjárványt!
Személyes véleményem szerint ez a csőrteváltás leginkább annak köszönhető, hogy a gyógyszeripar által támogatott / így annak nagyban elkötelezett / orvosi társadalom - mint egy bizonyos vallás egyik nagy befolyású szervezete - gyakran úgy lép fel mint az egyedül üdvözitő, más véleményt nem toleráló hatóság és úgy mond ki véleményeket , állásfoglalásokat, hogy nem ad helyet még a gondolatának sem, hogy lehet máskép is! Most is szemrebbenés nélkül írják le az állásfoglalásukban, hogy a vitaminok nem használnak semmit, hamis remény ha valaki abban bizik az influenza idején! Sőt , hogy ez ne legyen elég, még súlyos milliókkal meg is büntetetik azokat a cégeket akik azt merik állitani egyes termékeikről, hogy azok egészségre jó hatással vannak, Uram bocsá.. még gyógyítanak is!
Hasonlóan ahhoz a bizonyos nagy felekezethez akiket rettenetesen iritál a karizmatikus jellegű protestáns felekezetekben zajló élet, tömeg, lelkesedés vidámság és élő hit, jelek és csodák úgyanúgy , valahogy nem tudnak örülni annak, hogy a természetes gyógymódok müvelői és követöi között és körül egyre több valós dokumentálható gyógyulás történik a legkülönfélébb gyógynövények, gyógygombák , algák stb hatására!
Úgyanis ez nem nekik hozza a hasznot és ők nem profitálnak abból ha az emberek egészségesek! No de hagyjuk az összeesküvés elméleteket és a gyakran még a politikát is maga mellé állitó gyógyszeripari lobbit , hanem beszéljünk inkább arról, hogy bárkinek is van igaza, mit érdemes tenni, hogy a lehető legnagyobb esélyünk legyen a járvány elkerülésére, vagy könnyebb gyorsabb felépülésre belőle ha mégis bekövetkezne amit nem várunk! Sokan azt mondják, hogy inkább adassa be mindenki az oltást mert ezek az életmódváltási tanácsok már későiek, ha csak valaki most kezd neki már nem használ, nem lehet ilyen gyorsan helyreállitani több év talán évtized hibáját! Ez igaz, de gondoljunk bele bár most az új influenza a téma mindenhol, azért a többi népbetegség se szorult vissza, annak ellenére, hogy nem írnak róla minden nap cikkeket az újságok! A rák a szívbetegségek, a cukorbetegség a magas vérnyomás, a reflux és allergia továbbra is szedi az áldozatait, az influenzánál nagyobb mértékben mégha ezek nem is járványszerűen terjednek! Így elkezdeni helyesen élni nem csak az influenza miatt kell, hanem az összes civilizációs betegség miatt!


AZ EGÉSZSÉG A TE KEZEDBEN VAN!
Felmérések és statisztikák alapján kijelenthető megállapítás, hogy egy bizonyos összeget minden ember elkölt élete során az egészségére, ezt senki sem spórolhatja meg! Van aki ezt megelőzésre költi táplálékkiegészitők formájában saját elhatározásából, van aki meg gyógyszerekre sajnos már kényszerből! Az emberek többsége ugyanis 40 évig feláldozza az egészségét, hogy pénze legyen, majd 40 évig kénytelen a pénzét feláldozni, hogy egészsége legyen! Vagy legalább mentse ami menthető! Egészségünk gyakran csak akkor válik fontossá, amikor szervezetünk jelez, valami nagy és tartós baj ér. Akkor viszont honfitársaink hatvan százaléka elrohan orvoshoz, a többiek pedig még akkor sem mernek vagy akarnak a dolgok végére járni. Saját felelősségünk is, komolyan vesszük-e a megelőzést. Egy egy megbetegedés influenza járvány idején a legtöbben elhatározzák - ha nem is tesznek fogadalmat -, hogy egészségesebben kívánnak azután élni de a megvalósítás általában mindig elmarad mihelyt egy kicsit is már jobban érzik magukat.

De egyáltalán ki nevezhető egészségesnek? Lehet igazságtartalma annak a mondásnak, hogy nincs egészséges ember csak rosszul kivizsgált beteg?
Kedvező körülmények között mindannyian a testi-lelki és szellemi jólét állapotában jövünk a világra. Mi sem egyszerűbb - gondolhatjuk -, csak meg kell őrizni ezt a harmonikus állapotot, s máris száműztük életünkből a betegséget. Ismeretes, hogy régen Kínában az orvost csak addig fizették, ameddig páciense egészséges volt. Az orvos hivatása és elsődleges feladata az egészség fenntartása, megőrzése volt. Ezzel szemben manapság főként a nyugati kultúrában már csak akkor fordulunk orvoshoz, amikor megbetegedtünk. Az egyik szemlélet és gondolkodásmód egészségközpontú, a másik betegségközpontú. A tapasztalatok szerint a leghatékonyabb és a legolcsóbb betegség megelőzés: az egészség megőrzése.


A szemlélet mellett fontos szerepe van ebben életünk minden tevékenységének: a megfelelő táplálkozásnak, testmozgásnak, pihenésnek, lazításnak, a szexnek, a testi-lelki önismeret alakulásának.

De hogyan keletkeznek a betegségek? Valóban vírusok és baktériumok váltják ki azokat? Vagy sokkal inkább a legyengült emberi szövetek állnak a háttérben? Például abban az esetben, ha a szervezetünk nem jut elegendő tápanyaghoz, bizonyos funkciókat már nem képes többé ellátni. Mivel a hiány következtében a szervezet valóban legyengül, nem tud ellenállni a vírusok és a baktériumok általi támadásoknak, így kialakul a betegség. Ki vagy mi tehető ilyenkor felelőssé?

A betegségek keletkezésének okainál nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a lelki szellemi tényezőket, amik szintén befolyásolhatják egy-egy betegség kialakulását! Ha csak egy kicsit is odafigyelünk a magyar nyelvre rögtön szembetűnik hogy a mérges szó azt jelenti, hogy valaki a harag által mérget termel a szervezetében! Ugyanez történik mikor valaki „savanyú” vagy a keserűség marja! A meg nem bocsátás, a félelem a stressz, mind mind negativ hatással vannak szervezetünkre , arra a bizonyos táptalajra!


Nem véletlen, hogy egyesek szerint a stressz minden betegség okozója! Vagy gondoljunk arra , hogy a félelem is a hit formája, csak éppen negatív formában, s ahogy aki hisz a gyógyulásában az általában könnyebben gyógyul meg , aki viszont fél a megbetegedéstől az szinte biztos , hogy elkapja a betegséget például az influenzát! / Ahogy Jób is mondja a Bibliában: Amitől féltem az esett rajtam! /
Pont ezért létfontosságú, hogy milyen információkat engedsz be az elmédbe? Egész nap a rádióból és TV–ből áradó rossz híreket, rémisztgetéseket hallgatod és így a médiák médiuma leszel vagy olyan könyveket információkat hallgatsz és olvasol amik a hited, reménységed és józanságod erősítik! Ezek szerint testünk elsavasodását nem csak a rossz táplálkozás , hanem a rossz lelki beállítottság is okozhatja, vagyis gondolataink, érzelmi világunk s a hitünk is óriási szerepet játszik egy-egy betegség kialakulásában, lefolyásában! De most maradjunk a pusztán materiális megközelítésnél.

Egy egyszerű váladékvétel a torokból kimutatja, hogy minden ember nyálkahártyájának természetes lakói a sztreptobacilusok és a sztreptokokkuszok. Mégis csak keveseknél alakul ki a torokgyulladás. Miért? A válasz igen egyszerű. A szervezet sajátjának mondható védekezési rendszere a legtöbb esetben erősebbnek bizonyul, illetve a testszövetek túlságosan intaktak ahhoz, hogy megfelelő táptalajt biztosítsanak a sztreptobacilusok elszaporodásához.
A vírusok és a baktériumok támadása sohasem eredményes egészséges testszövetek esetén, ezt akár egy törvényszerűségként is értelmezhetjük. Csak beteg szövetekben képesek szaporodni.
Ők a legkisebb természetes dögevők. Táplálékukat kizárólag beteg szövetek alkotják.


Pasteur és Bernard vitája


Két orvos, Pasteur és Bernard a múlt évszázadban egy hosszú és eldöntetlen vitát indítottak meg. A vita arról a kérdésről folyt, hogy a betegségek lefolyásában vajon minek van fontosabb szerepe: a szöveteknek vagy a kórokozóknak. Pasteur meggyőződése szerint kórokozók állnak a betegségek kialakulásának hátterében, Bernard pedig a beteg testszöveteket tette felelőssé.
A vita évekig elhúzódott, és Pasteur csak a halálos ágyán ismerte be, hogy Bernard-nak van igaza. Halálos ágyán ezek voltak az utolsó szavai: A kórokozó semmi a táptalaj minden!
Hogy jutott el idáig? Felismerte, hogy magasan az alpesi hegyekben élő emberek igen jó egészségnek örvendenek, hiszen tiszta gleccservizet isznak, és azzal locsolják a termőföldjüket is. Ellenben azok az emberek, akik alacsonyabban fekvő területeken éltek, és földjeik ásványértéke meg sem közelítette a fenti területekét, gyakrabban váltak betegekké. Azt tapasztalta, hogy azok a földművelők mégis egészségesebbek, akik olyan völgyben laktak, melynél a szántóföldeket rendszerint elárasztják a hegyről alácsurgó folyók. Az elöntött földek tápanyagokban jóval gazdagabbak voltak.

/ A világnézetünk, gondolkodásmódunk is táptalajként szolgál! Az hogy mit vonzol magadhoz, mi tud megtapadni az elmédben, nagyban befolyásolja a sorsodat! Ha arról gondolkozol, hogy te is megfogsz betegedni, vagy még rosszabb megfogsz halni mint az akiről most beszélt a rádió, akkor óriási az esélyed rá hogy a félelem által behívod az életedbe a negatív eseményt! Változtasd meg az elméd táptalaját is , és töltsd be magad pozitív gondolatokkal, hittel! /

Az állatok egészségesebbek mint mi?


Körülbelül 50 évvel ezelőtt számos amerikai farmer és tehenész belátta, hogy ha az állatok takarmányát ásványi anyagokkal pótolják, azok a betegségekkel szemben jóval védekezőbbé válnak.

Egészen eddig az időpontig mindenfelé olyan birkákat lehetet látni, melyek idegrendszere olyan súlyos mértékben megsérült, hogy az evés módját is elfelejtették. Másutt diabéteszben szenvedő lovakkal találkozhattak, melyek a betegség következtében kómába estek, majd elpusztultak. A sertéseket csontritkulás kínozta, így a párzás során nem ritkán szabályosan kettétört a hátsó lábuk.
Ezek voltak napirenden. Később megtanulták a farmerek, hogyan kell egészséges állatokat tenyészteni. Takarmányukhoz vitaminokat és ásványi anyagokat adagoltak.
Ismerik Önök azt az adatot, amely megmutatja, hogy napjaink Amerikájában hány újszülött látja meg a világot valamiféle születési rendellenességgel? Az arány egy az ötezerhez.
Az állatok esetén ugyanez az adat egy az ötvenezerhez. Tehát az esély mintegy százszor kisebb.

A háttérben álló ok a következő: Azt a kutyaeledelt, melyet például a Health Packing Company állít elő 40 különböző ásványi anyag felhasználásával készítenek el. A laboratóriumi körülmények között élő állatok eledele 28 ásványfélét tartalmaz. Nos, menjünk csak el a legközelebbi élelmiszerüzletbe, és olvassuk el egy bébiétel összetevőit. Egyetlen olyan dobozt sem fognak találni, amely 12-nél több ásványi anyagot tartalmazna! Ez több mint aggasztó nem? Mikor láttak Önök beteg kutyát?

Beteg gyermeket sajnos minden szünetben láthatunk, ha egy iskola udvarán körülnézünk. Nem is egyet. Gyermekek, akik köhögnek, zihálnak, orrot fújnak, és már a felnőttkoruk előtt meghatározó szerepet tölt be életükben a betegség. Az egészségesnek tűnő gyermekek is gyakran olyan problémákkal küszködnek, mint például koncentrációs zavarok, vagy hiperaktivitás, esetleg mindkettő.
Ha arra gondolunk, hogy gyermekeink számára a megfelelő tápanyagbővítményekkel egy egészségesebb jövőt biztosíthatunk, akkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a várandós anyák számára is elsőrendű kérdés, hogy elegendő mennyiségű vitamin és ásványi anyag álljon a rendelkezésükre.


A betegségek keletkezésének fő okaként Dr. Lin a DXN orvos elnöke a következőket állapította meg:
A nyugati kultúra emberének 3 fő problémája van az étkezéssel:

1. A szervezet helyes ph sav – bázis egyensúlyához a táplálkozásunkkal 1 adag savas étel mellé kellene 4 adag lúgos ételt fogyasztani, ehelyett / Magyarországon szerintem többszörösen is / inkább fordítva táplálkozunk és 4 savas mellé néha bekapunk valami lúgosat is. Ez a szervezet elsavasodásához és az elégtelen emésztéshez vezet ami a legtöbb probléma gyökere! A legtöbb betegség így a magas vérnyomás, csontritkulás, allergiák de az elhízás is ennek következménye, vagyis a szervezet reakciója a savak kivonására, közömbösítésére!

2. Túlságosan gyorsan és gyakran csak egyszer étkezünk, ahelyett , hogy sokszor keveset és azt is lassan tennénk , úgy hogy az étvágy beinduljon . Emiatt sokszor mire a táplálék beér az emésztőrendszerbe az még nem készült fel, nem volt rá ideje és így táptalajt szolgáltat a rossz baktériumok, gombák elszaporodásához pld Candida!! Az étel illatát kell először élvezni, majd a szájban sokáig rágcsálni és úgy lenyelni!

3. A táplálkozásunk mellett kevés és nem tiszta vizet iszunk, sokszor cukros szénsavas formában ami tovább rontja a szervezet így a sejtek környezetét vagyis elsavasodást okoz!

Ha elsavasodunk, akkor beindulnak a szervezet védekező mechanizmusai.
Milyen védekező mechanizmusok indulnak be?
Lássuk hogyan veszi fel szervezetünk a harcot ezek ellen a savak ellen?

A. Szervezetünk megpróbálja a savakat semlegesíteni úgy, hogy ásványi anyagokkal és nyomelemekkel kapcsolja össze őket. Ennek eredményeképpen salakanyagok keletkeznek. Normál esetben a salakanyagok a kiválasztó szerveken keresztül (vese, belek, bőr) eltávoznak szervezetünkből.

B. Amennyiben mértéktelenül táplálkozunk túl sok sav és méreganyag keletkezik, s a szervezetnek semlegesítenie kell a bekerült savas elemeket, és ehhez lúgos, más szóval bázikus tartalékait kell felhasználnia - főleg kalciumot, magnéziumot, káliumot, cinket és nátriumot -, amiket a csontokból, a fogakból, a porcokból és az izmokból von ki.Ennek következményei: fogszuvasodás, csontritkulás, érelmeszesedés, vérellátási zavarok.

C. Amikor a szervezet már teljesen kimerítette saját ásványi anyag készletet, nem képes többé a savakat semlegesíteni, akkor kénytelen azokat a szervezet zsírpárnáiban elraktározni. Bizonyos szempontból tehát zsírpárnáink jó szolgálatot tesznek számunkra. Szó szerint megmentik az életünket. Sajnos a mai ember már régen leszokott az egészséges (legalább 80% - ban lúgos) ételek fogyasztásáról és a legtöbb ember teste ezért el van savasodva. Erről könnyen meggyőződhet a reggeli vizelet pH értékének megállapításával - ha 7,0 alatt van az érték - akkor el van savasodva , vagyis acidosisban szenved. A szervezetünk igyekszik megtartani a működését és a savakat a kevésbé fontos területeken (zsírszövet, kötőszövet) raktározza. Amikor ezek a "savraktárok" is megtelnek, jönnek a fontosabb szervek károsodásai. Amikor végig követjük egy ember egészségügyi pályáját, akkor megfigyelhetjük, hogy a szívinfarktust vagy a rákot vagy az agyvérzést, mint a végállomást, megelőzte az elhízás, az ízületi panasz, a reuma, allergia, a gyomorégés, a krónikus fáradtság, az ekcéma vagy bármely egyéb túlsavasodásra utaló jelenség.
Előbb vagy utóbb az elsavasodás, sejtjeink mérgekkel való telítődése sejtszintű károsodáshoz vezet. Ugyanakkor bizonyos sejtek képesek alkalmazkodni az ilyen megváltozott körülményekhez. Ahelyett, hogy elpusztulnának - ahogy a normális sejtekkel történik túl savas környezetben -, abnormális, mutáns sejtekké válnak, és így kibírják a terhelést.
Ezeket az abnormális sejteket hívjuk rosszindulatú sejteknek. Ezek már nem reagálnak az agyból érkező impulzusokra, és eltérnek attól is, ami a DNS-emlékezetében kódként szerepel, ezért képesek végtelen és rendszertelen burjánzásra.
Így keletkeznek a daganatos betegségek.
Otto Warburg, kétszeres Nobel-díjas tudós kísérletei során 42 állatfajnál alakított ki rákos betegséget kizárólag azáltal, hogy lecsökkentette vérükben a pH-értéket, és megfosztotta a sejteket az oxigéntől.
Észrevette, hogy már enyhe savtúlsúly is drasztikusan lecsökkenti az a vérben oxigénszintet. A túlzottan lúgos vérben is csökken az oxigén mennyisége, de a fokozottan savas környezet sokkal nagyobb problémát jelent.
ÉRDEKESSÉG! Warburg kísérleteinek másik tanulsága az volt, hogy a ráksejtek - a legtöbb baktériumhoz hasonlóan - oxigénszegény környezetben szeretnek élni. Valahányszor lecsökkentette 35%-kal az oxigén szintjét egy egészséges sejtben, az elrákosodott. Kiderítette, hogy az oxigén mennyiségének növekedése megakadályozza a rákos sejtek burjánzását, és végső soron - akárcsak a lúgos környezet - el is pusztítja őket.

Először is kérjük vessen egy pillantást az alábbi képekre, hogy megérthesse miben rejlik a mai kor emberének legtöbb betegsége:

Amikor egészségesek vagyunk és a savak-lúgok egyensúlya, vagyis a sav-bázis egyensúly megfelelő, akkor a sejtjeink és szerveink összhangban és tökéletesen működnek. A képen egy egészséges ember vérének vörösvérsejtjeit látja, amikor a szervezetében a sav-bázis egyensúly optimális, azaz enyhén lúgos. Jól látszik, hogy a vörösvértestek teljesen elkülönülnek, az alakjuk szép, szabályos, szinte világítanak a jó felszíni töltéstől és a sejtek közötti tér tiszta, áttetsző, ekkor elegendő mennyiségű éltető oxigénnel tudják ellátni a sejteket.

 

A megváltozott pH-egyensúly eredményeként a vörösvérsejtek torzultak, összetapadtak lesznek a vér ragadossá és sűrűvé válik , a hajszálerek eltömödnek és ezáltal lényegesen kevesebb oxigént képesek a sejtekhez szállítani, a sejtek oxigénhiánnyal küzdenek másrészt a méreganyagok, savak elszállitása is leáll így a savak szétmarhatják rombolják a sejteket szöveteket! Az elsavasodás súlyosabb stádiuma: a sejteket körülvevő térben már rejtett szöveti savasodás van jelen.
Mivel a szervezet elegendő mennyiségű ásványi anyag (lúg) hiányában már képtelen eltávolítani a vérben képződött savmaradékokat, ez a sejtek széteséséhez vezet.

 

 

A savas közeg megváltoztatja a vörösvérsejtek membránjának negatív felszíni töltését, amely a sejtek összetapadásához vezet és ezáltal csökken az oxigénszállító képességük, de ugyanilyen "pénztekercs" képletet eredményez akár 20 másodperces mobiltelefonálás is.Torz életvitelünk, táplálkozási szokásaink, negatív gondolataink és szervezetünket nap mint nap terhelő mérgek, savak előbb vagy utóbb az egészséges sav-bázis egyensúly megváltozásához vezetnek.

 

 

Egy savas közeg fáradt, beteg sejteket hoz létre, ami hatással van szerveinkre, egészségünkre egyaránt. A savak és a mérgek felborítják a test belső pH-egyensúlyát, aminek következtében az egészséges sejtek szerkezete felbomlik és már nem tudják optimálisan ellátni funkcióikat és emiatt előbb vagy utóbb betegségek alakulnak ki. A hosszú ideig fennálló savas kémhatás szétmarja a szöveteket, apránként belerágva magát a vénákba, artériákba, és kapillárisokba, mint ahogy a sav a márványba. Ha észrevétlen marad, minden sejtszintű tevékenységet és funkciót akadályozni fog, a szívünk dobogásától kezdve az agy által kibocsátott idegi impulzusokig. Az elsavasodás tehát sejtszintű károsodáshoz vezet.

 

 

Ha ez igaz akkor miért nem hallunk erről az orvosoktól?

Ha mindez igaz akkor mikor először találkozunk orvosunkkal miért nem kérdez ki minket táplálkozási szokásainkról? Vagy ha belép egy háziorvosi rendelőbe miért csak gyógyszer gyárak reklámjaiba ütközik, miért nincsenek kirakva a vitaminhiányra az egészséges táplálkozásra vagy Uram bocsá.. táplálék kiegészítőkre vonatkozó felhívások, ismertetések!
A nyugati orvoslás és a betegség illetve gyógyszerközpontú gondolkodásra egy szomorú de mindennapos példája a következő: A flavonoidokat és más fitonutrienseket mintegy három évtizedig sikeresen alkalmazták Amerikában a gyógyszeres terápiában, elsősorban a hajszálerek védelme céljából, mígnem 1968-ban az amerikai gyógyszerellenőrző hatóság, az FDA eltávolította őket a piacról, önkényesen kijelentvén, hogy "ezek az emberben nem hatásosak semmilyen kórkép esetén sem".

Mi az oka hogy bár tudományosan bizonyított egyes növényi alkotórészek betegségmegelőző esetleg gyógyító hatása mégse használják őket az orvosok s ha fel is használják ezeket gyógyszerek készítésénél a gyárak akkor is módosítják szintetikus formában? Nem azért mert nem lennének elég hatékonyak természetes formában, hanem mivel a természetes paradicsom, alma stb alkotórészeit , hatóanyagait nem lehet levédeni, szabadalmaztatni majd több százszoros haszonnal eladni.
Másrészt a vegyipari és gyógyszergyári kartellek érdeke nem a betegségmegelőzés, hanem a meglévő betegségek vegyi szintetikus gyógyszerekkel való kezelése.
Miért van az , hogy a legtöbb orvos ha a betege megemlíti, hogy esetleg milyen táplálékkiegészitőt, vitamint szed vagy iszik akkor a legjobb esetben is csak kétkedően bátorítanak a használatukra de sokkal inkább megpróbálnak lebeszélni azok használatáról, mondván nem érdemes ennyi pénzt kiadni ezek használatára, és hogy ezek mögött természetesen piszkos anyagi érdekek vannak azért ilyen drágák. / Természetesen a világon a fegyvergyártás után a legtöbb profitot bezsebelő gyógyszergyártás, vegyipar ilyenkor szóba se kerül, arról nem is beszélve, hogy a szintetikus kőolajalapú termékeik mennyire vannak harmóniában az emberi szervezettel, mennyire hatékonyak, milyen százalékuk szívódik fel, és hány százszoros haszonnal vannak értékesítve!/

Miért van az, hogy bár az orvosi gyakorlat mást mutat, s egyes népek táplálkozása és egészségi állapota között egyértelmű az összefüggés mégis a mai napig súlyos összegekkel büntetik a táplálék-kiegészítőket gyártó cégeket, ha azt merik állítani, hogy termékeik, vitaminjaik az egészségre hasznos hatással bírnak esetleg gyógyító hatásúak. Súlyos és elgondolkoztató kérdések ezek melyekre a külföldi és a magyar irodalomban is találunk elképesztő válaszokat, de ahelyett , hogy belemerülnénk a világban működő sötét kartellek és összefonódások elemzésébe nézzük meg mik is az egészségünket veszélyeztető tényezők és milyen hatékony lépéseket tehetünk ellenük?!

Az alábbi tápanyagokat vitális anyagokat szervezetünk napi szinten igényli:
60 ásványt, 15 vitamint, 12 lényeges aminosavat és további 3 fontos zsírsavat. Összegezve tehát 90 tápanyag bevitelére van szükségünk nap mint nap. Most nem tanácsokat szeretnék osztogatni, csupán a szükségletekre szeretnék rávilágítani. Körülbelül tíz kórállapot köthető az említett 90 tápanyag mindegyikéhez, amennyiben nem kerülnek elegendő mennyiségben a szervezetbe. Ez annyit jelent,hogy mintegy 900 betegség kiváltó oka vezethető vissza valamelyik ásvány hiányára.
Gondolja el, mit jelent mindez gyermekeinkre nézve! – ők egészségesek lehetnének, ha gondoskodnánk arról, hogy ez a 90 tápanyag minden nap biztosítva legyen a szervezetük számára. A világ képe teljesen átalakulna, ha ezek a megelőzhető betegségek eltűnnének a semmibe!

Hullámlovasok és valódi megoldások!

Természetesen mivel ezeket az információkat nem lehet eltitkolni az emberek elöl, és látható hogy a wellness területén milyen nagy a mozgolódás, ezért ma már nem szokatlan jelenség, hogy például az egészségre egyértelműen káros egyes cukrozott üdítőital óriások is képesek azt írni termékeikre, hogy antioxidánsokat tartalmaznak! De már kevés élelmiszergyártó cég van aki termékei marketingjébe nem szövi bele, hogy milyen állítólagos vitamintartalommal rendelkeznek!
A gyógyszergyárak is rájöttek arra, hogy nem lehet útját állni az emberek vitamin iránti igényének, így megjelentek a piacon a gyógyszergyárak által forgalmazott , leggyakrabban szintén szintetikus úton előállított, kőolajszármazékok esetleg növényi kivonatok amik megfelelő reklámkampányt kapva szinte leuralják a médiapiacot, s ha valaki TV reklámokon nő fel és nem valós információkat gyűjt be mondjuk az interneten vagy rendezvényeken akkor számára a vitamin szó egyértelműen ezeket a patikai reklámvitaminokat jelenti! Ha ezt még tetőzzük azzal, hogy manapság már félévente újra és újra nekitámad a média a természetes táplálék kiegészítő cégeknek és termékeknek akkor talán nem üres feltételezés, hogy kik is irányítják ma az emberek egészségtudatát és gondolkodását?!


MI a probléma a szintetikus vitaminokkal? Kérdés használnak-e vagy egyenesen tiltani kéne őket?!

Sajnos, napjainkban azok a legkedveltebb étrend-kiegészítők, melyeket a szervezet egyáltalán nem képes felszívni, mivel fémes formában tartalmazzák az ásványokat. Például szinte minden élelmiszerüzletben kapható néhányféle kalciumkészítmény. A doboz felirata szerint kalcium és magnézium tablettákat tartalmaz. A pirulák rendszerint nagyok és szürkék, lenyelésükhöz sok víz szükséges. Jóllehet, a növények 100%-ban képesek felszívni a fémes szerkezetű ásványokat, az emberek azonban annak csupán 3-5%-át tudják hasznosítani.
Gyorsan kiszámíthatjuk, hogy ebben az esetben az 1000 mg-os tablettaként hirdetett kalciumkészítményből csupán 24 mg-ot hasznosít a szervezet.
Már Szent Györgyi Albert professzor felfedezte, hogy amikor megtisztított, szintetikus aszkorbinsavat adott a fogínyvérzéses betegnek nem javult az állapota, mikor pedig növényi eredetű C vitamint adott teljesen elmúlt az. Ezzel egyértelművé vált, hogy a C-vitamin is csak a növényi alkotórészek lsd flavonoidok jelenlétében tud megfelelően hasznosulni. A flavonoidoknak a P-vitamin elnevezést adta. A szintetikus vitaminok tehát a szervezet számára nem felismerhetőek, így felszívódásuk minimális és csak megzavarják a szervezet működését, túladagolhatók és károkat okozhatnak mivel. a mesterséges vitaminok maguk is TELE VANNAK MESTERSÉGES, KÁROS anyagokkal: színezékkel, ragasztó anyaggal, a gyártás során felhasznált kémia anyagok maradékaival, tartósító szerekkel! - ezek közül több nem csak káros, de egyenesen rákot okozhat.
A helyzet az, hogy a szintetikus vitaminok nem pont úgy viselkednek a szervezetünkben, mint a teljes értékű táplálékokban található természetes vitaminok. Sok szintetikus vitamin tápanyagokat vesz el a szervezetünkből, és megterheli a vesénket, mielőtt kiürülne.


Aki tanult biokémiát, tudja (aki nem, az olvashat róla), hogy a vitaminok több különböző összetevőből épülnek fel – enzimek, koenzimek, kofaktorok–, melyeknek együtt kell működniük ahhoz, hogy a kívánt biológiai hatást elérjük. A táplálékban természetes formában előforduló vitaminok minden szükséges összetevőt tartalmaznak. A boltokban kapható, nagyrészt szintetikus vitaminok a természetes vitaminoknak izolált részeit tartalmazzák. Jó példa erre a C-vitamin.
A szintetikus vitamin csak aszkorbinsavat tartalmaz, vagy aszkorbátot, ami az aszkorbinsav kevésbé savas formája.
A természetes C-vitaminban azonban nem csak aszkorbinsav van, hanem rutin, bioflavonoidok
(P-vitamin), K-faktor, J-faktor, P-faktor, tyrosináz és aszkorbinogen.
Ha csak a szintetikus C-vitamin tablettát alkotó aszkorbinsavat vesszük magunkhoz, szervezetünknek máshonnan (mondjuk a testszövetekből) kell elvennie a teljes C-vitamin komplexum többi alkotórészét. Ha ehhez nem áll elegendő tartalék rendelkezésre, az aszkorbinsav önmagában nem biztosítja azokat az előnyöket, melyekre a teljes C-vitamin képes. Némi keringés után a fel nem használt aszkorbinsav a vizelettel kiürül A vitaminok bevitelének legbiztosabb forrását a napi 8-10adag zöldség és gyümölcs bevitele jelentené.

Mi a megoldás? Elég-e több gyümölcsöt zöldséget ennünk ha egészségesek akarunk maradni?

Mivel tudományos kutatások igazolják, hogy az elmúlt húsz évben a termesztett élelmiszerek vitamin és ásványanyag tartalma radikálisan csökkent ezért ma már a valóban szükséges napi mennyiséget csak tudományosan összeállított táplálék kiegészítőkkel tudjuk bevinni szervezetünkbe és nem elég csak "több gyümölcsöt" enni. Hitelt érdemlő tanulmányokból tudjuk, hogy 1960-as évektől napjainkig az élelmiszerekben drasztikusan megváltozott a mikroelemek és vitaminok mennyisége. A karotin 50%-kal, az E-vitamin 60%-kal, a B12 vitamin pedig 90 %-kal csökkent! Egy 1985-ben végzett felmérés adataival összehasonlítva, a zöldségek-gyümölcsök vitamin- és ásványianyag-tartalma mintegy hetven-nyolcvan százalékkal csökkent. Mint olvashatjuk, Szent-Györgyi Albert professzor napi 1000-2000 mg C-vitamint is megevett és többek között ennek is köszönhette, hogy 93 évig élt és élete végéig megőrizte testi-szellemi frissességét. Ha ma 1000 mg C-vitamint szeretnénk a szervezetünkbe jutatni, akkor naponta meg kellene enni 2,5 kg citromot vagy földiepret, 3,5 kg ribizlit vagy 14,5 kg őszibarackot.
Zöldpaprikából csak másfél kilóra, káposztából 3 kilóra, paradicsomból 5 kg-ra volna szükségem minden nap. Az E vitamin szükséglet minimuma (400 NE) 53,5 kg paradicsomban vagy másfél kiló dióban vagy mandulában található meg.


A szinte kilátástalan helyzet megoldására egy új iparág van kialakulóban: táplálkozástudományi kutatások mai állása szerint, a wellness mozgalom egyik alappillérének - az optimális táplálkozásnak - nélkülözhetetlen feltételeit napjainkban lehetetlen biztosítani a táplálék-kiegészítők és étrendpótlók nélkül.
A táplálékkiegészítő piacon óriási a tolongás, s természetesen mindenki a saját termékét tartja a legfontosabbnak, és a legjobbnak , ez csak természetes.
Valójában akkora különbség nincs a termékek között , a legtöbbjük természetes eredetű és sok vitális anyagot, növényi hatóanyagot tartalmaznak. Van aki szerint a mérhető különbség csak náluk van, de mindenki tudja, hogy ez csak marketing fogás és alapjában véve a legtöbb természetes vitaminital és tabletta hasonlóan emeli a szervezet antioxidáns szintjét. Természetesen a legtöbb cég alkalmaz fizetett orvosokat akik szerepe hogy a termék tudományos hátterét, orvosi támogatottságát reprezentálják és ez is természetes.

Sok kiváló termék van jelen a piacon, én egyiket se akarom minősiteni és rangsorolni!
Azt viszont tudom , hogy a DXN egészségfilozófiáját már 20 millió regisztrált tag bizonyitja ami közül több mint 20 ezer az orvos akik praxisukban alkalmazzák a ganoterápiát !
Amiben úgy gondoljuk , hogy a DXN termékek valami egészen újat hoztak be a piacra az az a szenzációs fejlesztés, hogy a ganoderma gomba több mint 200 egészségre hasznos hatóanyagát a mindennapi kávéitalunkba keverte így azt biztos bevesszük mivel a kávénkat sose felejtjük el meginni reggelente vagy a nap más időszakaiban is! Természetesen, akik komolyabban tőrödnek a megelőzéssel, illetve már egészségügyi problémáik vannak, amiből gyógyulni szeretnének azok számára megtalálhatók a választékban a Ganoderma, Cordyceps és Spirulina tartalmú kapszulák és tabletták a nagyobb dózisú vitális anyag bevitelére!

 


A Ganoderma megoldás:
A legtöbb betegség előidézője a test elsavasodása, működésének felborult egyensúlya a méreganyagok felhalmozódásának következtében vagyis a savasodás!
A Ganoderma segít a méreganyagok eltávolításában azért, hogy testünk a saját természetes immunrendszerével hatásosan gyógyítani tudjon. A vért megtisztítja, a méreganyagokat eltávolítja, ösztönzi a vesét, megvédi a májat, megerősíti a szívet és megtisztítja a vastagbelet.
Az utóbbi 50 évben sok országban végeztek kutatásokat a Ganoderma gyógyhatású értékei felfedezésének érdekében és sok száz tanulmány, klinikai kisérlet folyt le, amik alapján Japánban és Dél-Koreában már gyógyszerként van bejegyezve a rák alternativ terápiájában a kemoterápia és az orvosi kezelés mellett!.Ennek már Magyarországon is vannak képviselői orvosi körökben!
2004-ben,Dr. Teow Sun Soo kutatásai a MARA Technológiai Intézetben, Malajziában, ezeket az eredményeket.hozták: -
A Ganoderma hatékony lehet a következő betegségek kezelésében: migrénes fejfájás, reuma és ízületi gyulladások fájdalmai, köszvény, magas és alacsony vérnyomás, asztma, cukorbetegség, allergiák, bőrallergiák, aranyér, székrekedés, álmatlanság, vesével kapcsolatos betegségek, menstruációs rendellenességek és fájdalmak, szívbajok, Hepatitis A, B és C, epilepszia, gyomorfekély, koleszterinszint kiegyensúlyozása és a rákos daganatok visszafejlesztése. Segítségével elmúlhat a reflux, a gyomorégés, csökkenhet a vérnyomás! A ganoderma az egyik legerősebb és legsokoldalúbb lúgosító növény! És fontos a lúgósítás a betegségek megelőzésében, a vér besűrűsödésének, "ragadóssá" válásának megakadályozásában! Ha a páciens kemoterápiával együtt alkalmazza a Ganodermát, akkor megakadályozza a mellékhatásokat, pl. hajhullás, hányás, étvágytalanság stb.)

A GL kapszula a legjobb termék immunrendszerünk megerősítésére. Hogyan képes erre a GL?

A tudósok felfedezték, hogy a Ganodermában található alacsony molekuláris súlyú (tartalmú) poliszacharid aktivizálja a fehérvérsejtek felszínén található receptorokat. Amikor a receptorok működésbe jönnek nagyon sok anti-vírus és anti-tumor jellegű vegyianyag szabadul fel.
Ezek közül az Interferon és lymphokines a legelterjedtebbek.

Az interferon egy protein, amit a sejtek az egymás közötti kommunikációra használnak. Úgy tudnám ezt jellemezni, mint a sejtek „mobiltelefonját”, amit arra használnak, hogy felhívják egymás figyelmét a közeledő vírusveszélyre és segítsenek semlegesíteni ennek hatását. A vírustámadás alatt a normál sejtek interferont bocsátanak ki, hogy ezzel is figyelmeztessék a többi még nem fertőzött sejtet a támadásról. Minél több interferon termelődik annál jobb a sejtek védekező képessége. Megfelelő figyelmeztetés esetén a fertőzés elterjedése rövid időn belül megállítható. A GL kapszulában található poliszacharid rendelkezik azzal a képességgel, hogy a testünkben található interferon szintjét megemelje. Ezt a hatást azzal éri el, hogy stimulálja a fehér vérsejtek említett protein (interferon) kibocsátását. Így segíti az immunrendszer megerősítését.

A Spirulina megoldás:

Spirulina - Az immunerősítés verhetetlen bajnoka a Spirulina alga . A Spirulina alga számos területen bizonyult rendkívül hatékony segítőtársnak, így kiváló étvágycsökkentő hatása által nagy segítség a fogyni vágyóknak. Kiválóan serkenti az emésztést, komoly szerepe van a rákmegelőzésben, inzulinszint normalizálásában és a vitalitásunk megőrzésében. Mintegy 4000 hatóanyaga által, - amelyek közül is említést érdemel a magas ásványi anyag, omega-3 zsírsav, Gamma-linolsav (GLA), fehérje és klorofill tartalma - minden túlzás nélkül elmondható, hogy Földünk talán legértékesebb tápláléka. A spirulina a legértékesebb és a legharmonikusabb táplálék az emberi szervezet számára, 1 grammja egyenértéku 1 kg zöldség tápértékével. De amiben szinte teljesen verhetetlen az a Spirulina alga immunerősítő hatása. Hiszen a Spirulina kiváló vírusellenes hatással is rendelkezik, tudományos kísérletek igazolják, hogy a herpesz-, influenza- és a HIV-vírusok terjedését is jelentős mértékben gátolhatja.


A Cordyceps megoldás:

A Cordyceps-et évszázadok óta alkalmazzák Kínában, és az egyik leghatásosabb gyógynövénynek tartják az energiaszint és az általános életminoség javítására. Akkor került a nyugati kutatók figyelmének középpontjába, mikor kínai sportolók az 1993-ban, Németországban megrendezett Szabadtéri Atlétikai Világbajnokságon kilenc világcsúcsot döntöttek meg. Ennek eredményeképpen teljesítménynövelo hatása legendássá vált, és az elit atléták között a legkeresettebb táplálékkiegészítok közé került. Mára mind több és több aktív életmódot folytató ember fedezi fel magának az energiaszint, az általános életero és az állóképesség javítása terén.
Ennek a természet csodájának a hatásköre rendkívül széles:

- nagy adaptogén képességgel rendelkezik - mellékhatások nélküli természetes antibiotikum, sok kórokozóra elnyomó hatással van (staphylococcus, streptococcus, pneumococcus stb.)
- szabályozza immunrendszert, ezzel növeli a szervezetünk ellenálló képességét különböző betegségekkel szemben
- csökkenti az immunrendszer túltengését, genetikai szinten kijavítja annak zavarait olyan autoimmun betegségek esetén, mint a szklerodermia, a vörös bőrfarkas, reumatoid ízületi gyulladások és a reuma, az immunokompetens szervek működésének normalizálásával
– gyulladás gátló hatású, nem gyengébb, mint a nem szteroid hormonok (pl. hydrocortison)
- növeli a szervezet ellenálló képességét az oxigénhiánnyal, méreganyagokkal és nagy fizikai megterhelésekkel szemben, antioxidáns hatású.
- aktívan méregteleníti a szervezetet, többek között eltávolítja a gyógyszermaradványokat
- daganat ellenes hatása van, mivel serkenti a fehérvérsejtek aktivitását és helyreállítja a szintjüket a vérben; enyhíti a sugár- és kemoterápia mellékhatását
- szabályozza a máj, a vese és a tüdő működését javítja az anyagcserét az összes szerv szöveteiben
- csökkenti a lipid szintet a vérben, a koleszterin szintet is és szabályozza a trombocita számot a vérben, akadályozza a vérrögök kialakulását és elősegíti az eloszlásukat.
- szabályozza a kalcium és foszfor egyensúlyát a vérben és kis mértékben tágítja a vérereket, ezzel javul a szív és a tüdő vérellátása, javítja más szervek és a szövetek mikro cirkulációját


Összefoglalás:
A betegségek megelőzése – főleg ebben az influenza járvány körüli vitákban – egyre aktuálisabb kérdés! Nincsenek tuti tippek és biztos ellenszerek de egy valami biztos, és ez tűnik ki Pasteur és Bernard vitájából is , hogy egy erős „jól táplált immunrendszer” meglétekor sokkal kisebb az esély bármilyen fertőzés megszerzésére mint ellenkezőleg! Ennek az erős immunrendszernek a felépítésére azonban ma már se a szintetikus patikavitaminok nem képesek, de a nagy mennyiségű zöldség gyümölcs fogyasztása sem elegendő! A tökéletest megközelítő vitális anyag ellátáshoz, kiváló minőségű növényi hatóanyagokra , táplálék kiegészítőkre van szükség amik közül mi a nagy kínálatból a Ganoderma, Spirulina és Cordyceps tartalmú DXN termékeket javasoljuk jó szívvel! Természetesen ha már bekövetkezett a baj és utolért egy betegség akkor fontos az orvosok tanácsára figyelni vele együttműködni, a felírt gyógyszereket beszedni és a kezeléseken részt venni. A gyógyszerek sokszor életet mentenek és jól kezelik a tüneteket! Amit a cikk közvetíteni akart az nem más minthogy ne várjuk meg míg előjönnek a tünetek, s ha már vannak akkor se csak azok eltüntetésével foglalkozzunk, hanem ha lehet a betegségek gyökerét ragadjuk meg és ott indítsuk el a gyógyulást! Ez egyaránt jelenti a belső gyógyulást ami egy lelki szellemi folyamat, és jelenti a lúgosítást vagyis a test harmonikus egyensúlyának a megteremtését is!

Minél több orvos állna ennek a szemléletnek a pártjára annál több ember találná meg az egészség és a gyógyulás útját! Reméljük elképzelésünk és vágyunk hamarosan beteljesül s nem fognak megharagudni orvosaink ha ilyen mondásokat idézgetünk: Napi egy alma az orvost távol tartja!

AZ INFLUENZA JÁRVÁNY ELKERÜLÉSÉRE VAGY A GYORS ÉS TELJES FELÉPÜLÉSHEZ A GANOTEREPEUTA TANÁCSA A NAPI MINIMUM 3 GL 3 CORDYCEPS KAPSZULA ÉS 3 SPIRULINA TABLETTA , ILLETVE MEGBETEGEDÉS ESETÉN A NAPI 10-10 KAPSZULA EZEKBŐL AMIG A TÜNETEK NEM ENYHÜLNEK ÉS JOBBAN NEM ÉRZI MAGÁT A BETEG!

Ez az adagolás nem minősül ajánlattételnek, se garantált ígéretnek a gyógyulásra, megelőzésre de a tapasztalatok alapján bátorsággal ajánlható, s ami a legfontosabb nincs semmi mellékhatás mint a gyógyszereknél ! Ezek nem gyógyszerek, nem gyógyhatású készítmények hanem táplálékok, táplálékkiegészítők!

MINDEZEK FIGYELEMBEVÉTELÉVEL DÖNTSE EL ÖN MILYEN TÁPTALAJJAL VÁRJA AZ INFLUENZA VIRUSOK ÉRKEZÉSÉT!

HA ÚGY GONDOLJA, HOGY SZÍVESEBBEN VÁLTOZTATNA AKÁR A TESTI AKÁR A LELKI SZELLEMI TÁPTALAJON AZ ÉLETÉBEN AKKOR HÍVJON BIZALOMMAL VAGY EGYSZERŰEN CSAK KEZDJE EL SZERVEZETE LÚGOSÍTÁSÁT A DXN TERMÉKEIVEL ÉS ELMÉJÉNEK MEGVÁLTOZTATÁSÁT POZITIV JÓ GONDOLATOKKAL ÉS HOZZÁÁLLÁSSAL!


Nagy Gábor http://wellnesskavehaz.hu http://ganoterapia.hu 06709359300